Aktuális
Az EFOP-3.1.8-17-2017-00141 „Tőlünk színes a világ” pályázat keretében március 25-26-án a programban részt vevő tanulók két napos tanulmányi kiránduláson vettek részt.
Az első napon a ceredi Id. Szabó István Általános Iskola és a hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola tanulói Kecskemétre utaztak. A helyi piarista gimnázium kollégiumának menzáján finom ebéd várta a gyerekeket és a kísérőket. Ezt követően a résztvevők ellátogattak a Természet Házába, ahol a Kiskunsági Nemzeti Park állat- és növényvilágát ismerték meg, valamint érdekes játékokat játszottak. A délután folyamán bepillantást nyertek a Kecskemétfilm stúdiójába, ahol bemutatták hogyan is készül el egy rajz-, illetve animációs film. Ugyanitt megtekintették a Hortobágyi darumesék és a Cigánymesék egy-egy epizódját.
A programokat követően a Sport Hotelben elfoglalták a szállásukat, majd a finom vacsora után társasjátékokkal és kártyázással telt az idő. A gyerekek önfeledten játszottak, újabb barátságok szövődtek a tanulók között. Senki nem nyomkodta a telefonját, nagy sikert aratott az Activity, az Uno, a Jenga és a Honfoglaló játék.
A második nap Budapestre utaztak a csoportok. A Tropicárium mint mindig most is elvarázsolta a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Izgatottan fényképezkedtek a cápákkal, különböző szebbnél szebb halakkal, sőt a bátrabbak még rájákat is simogattak. A cápás állatkert után a gyerekeknek lehetőségük volt felfedezni a Camponát, mindenki talált kedvére való elfoglaltságot, majd a McDonalds-os ebéd és a búcsúzást követően mindenki hazaindult.
további fényképekért kattints a képre
Tájékoztató
A köznevelési törvény 3., 32., 35., 46. és 97. §, valamint a 20/2012. EMMI rendelet 182/A és 182/B §., továbbá a Nemzeti köznevelési törvény vhr. szóló 229/2012. Korm. rend. 37.S § szerint az állami általános iskolában az etika óra vagy az e helyett választható, az egyházi jogi személy által szervezett hit- és erkölcstan óra a kötelező tanórai foglalkozások része, melyet az iskolai nevelés-oktatás valamennyi évfolyamán meg kell szervezni.
A hittan oktatással kapcsolatban a Magyar Római Katolikus Egyház és a Hit Gyülekezete jelezte intézményünknek, hogy e feladatot igény szerint megszervezi iskolánkban.
Az ezzel kapcsolatos szülői tájékoztatóra
2019. március 6-án 16.15 órakor
kerül sor.
Helyszíne: Id. Szabó István Általános Iskola Cered, Kossuth út 49.
A jövendőbeli 1. osztályosok szüleire a beiratkozáskor meghozandó döntés megalapozása érdekében számítunk. Intézményünk tanulói tekintetében a döntés módosítására minden évben május 20-ig van lehetőség az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, mely a honlap Letöltés > Dokumentumok menüpontjából érhető el.
Üdvözlettel: Kiss Józsefné ig.
Cered, 2019. február 22.
Feladatok, programok |
Felelős |
Határidő |
Pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete |
Misztarka Istvánné Farkas Lajos |
2019. február 25 – március 1-ig |
Tankönyv rendelés előkészítése |
Simonné Lőcsei Mónika |
2019. március |
Munkaértekezlet
|
Minden nevelő |
2019. március 5.
|
Témahét –Roma/cigány népismeret |
Fónad Éva |
2019. március 11 – 14. |
Március 15. Megemlékezés az 1848-as forradalom és szabadságharcra |
Horváthné Világosi Boglárka |
2019. március 14. 6 órás nap |
Fenntarthatóság-környezettudatosság témahete |
Dániel Győzőné |
2019. március 18 – 22-ig |
A víz világnapja |
Misztarka Istvánné Pál Edina |
2019. március 22. |
Bolyai labor |
Kovács Veronika Pál Edina Széky Miklós |
Az idei tanévben február 15-én rendeztük meg a farsangi ünnepségünket, amely az előző évekhez hasonlóan nagyon színvonalasnak és tartalmasnak bizonyult. Iskolánk diákjai és tanárai hetek óta kitartóan készülnek arra, hogy egymásnak és szeretteiknek előadhassák műsorukat, és velük együtt tölthessenek el egy kellemes délutánt. Ez a rendezvény jó alkalom volt arra is, hogy még közelebb kerüljenek egymáshoz a tanulók, a csal dok és a pedagógusok. A farsangi műsorokat az osztályfőnökök és az iskola tanárai tanították be.
Rendhagyó módon a 8. osztály nyitotta a farsangi műsort, mivel a tanulók a tavalyi évhez hasonlóan egy régi, szép hagyományt szerettek volna feleleveníteni. A hosszú, fárasztó próbák eredményeként az osztály egy angol keringőt táncolt el néhány hetedikes tanuló közreműködésével, amely során bájos hercegnőkké és elegáns úriemberekké változtak tanulóink.
Ezután következett az első osztály ütős produkciója, akik vagány rocker lányokként és szelíd motorosokként adtak elő egy vagány rockszámot.
A második osztály tanulói kalóztánccal készültek, melyet egy régi híres film, a Sandokan ihletett. Hajóval érkeztek és vadul harcoltak a modern kor kalózai.
A harmadik osztályos emojik egy vidám kis tánccal szórakoztatták a közönséget.
A színjátszó kör Egerek címmel egy bohózatot mutatott be. A szereplői 5., 7. és 8. osztályos tanulók voltak.
A negyedikesek megunták a telet, ezért úgy döntöttek, Dél-Amerikába mennek. Farsang napjára azonban visszatértek és Zumba táncosként színpadra léptek.
Az ötödik osztály a twist elemeiből építkező shuffle-táncot adott elő.
Fiatalság! Disco! Melír a hajban! Break! Partyk! Jókedv, jóhangulat, nevetés, frissesség! Ez a lényeg! A hetedik osztály elénk varázsolta a 90-es évek elmúlt hangulatát, amikor MINDENKI TÁNCOLT!
A hatodik osztály különböző klasszikusokból összeállított Retro zeneválogatásra táncolt.
Farsangi műsort újra a 8. osztály keringőjével zártuk, így lett teljes egész a műsorunk. Ezt követően következett az estig tartó diszkó, a tombolahúzás és a legjobb osztály produkciójának jutalmazása, amelyet idén a nyolcadik osztály szerzett meg.
A délután sikeréhez nagyban hozzájárult a farsangi díszítés is, melyeket iskolánk tanulói, nem utolsó sorban művészeti iskolásai készítetek. A bohóc témájú díszeket Misztarkáné Marika tanító néni, a Velencei maszkokat Ági néni, a színpad függönyén található lufis díszeket pedig az osztályok készítették a tanító nénik irányításával.
Úgy gondolom, egy nagyon tartalmas délutánt tölthettünk el a ceredi faluházban, amelyre szívesen gondolnak vissza kicsik és nagyok egyaránt.
További képek a weboldal galériájában és az iskola facebook oldalán.
A Nógrádi Grund Klubhálózat szervezésében február 1. hétvégéjén a lengyelországi Kacwin (Szentmindszent) településén került megrendezésre az első Magyar-lengyel farsangi gyermektalálkozó. A programon 30 magyar és 40 lengyel diák és kísérőik vettek részt. A két nap alatt a farsangi hagyományok felelevenítésére, ápolására került sor, melyet kiegészített a magyar és lengyel táncok tanulása, játékos vetélkedő, közös jelmez-és álarckészítés, ételek készítése. A programot a WaclawFelczak Alapítvány Sasfiókák pályázata támogatta.
Csütörtök reggel indultunk Kacwinba bárnai és kazári diákokkal és tanárokkal. Fél 3-ra értünk a szállásunkra, elfoglaltuk a szobáinkat és kipakoltunk. Péntek reggel elmentünk lovaskocsizni. Ebéd után ellátogattunk a lengyel iskolába, ahol lengyel hagyományokról tartottak beszámolót, majd közösen játszottunk egy lengyel társasjátékot. Vacsora után Activityztünk a tanárainkkal. Szombaton reggeli után megnéztük Nedec várát. Délután újra elmentünk az iskolába, ahol elégettük a farsangi kiszebabát. Ezután a lengyel diákoknak megtanítottunk egy magyar dalt- Itt a farsang, áll a bál. Majd ők is tanítottak nekünk több táncot. Estig táncoltunk, játszottunk, beszélgettünk, ettünk, ittunk és szórakoztunk. Sok lengyel barátot szereztünk magunknak. Vasárnap reggel elmentünk egy szlovák misére, ahol újra találkoztunk lengyel barátainkkal. Ebéd után elindultunk Zakopaneba. Felvonóval eljutottunk a Gubalowkára, ahonnan megcsodáltunk a környéket. Sok képet készítettünk. A lengyel piacon ajándékokat vásároltunk a szüleinknek, családtagjainknak. Mivel utolsó éjszakánk volt, a tanárok megengedték, hogy tartsunk egy bulit. Egész este azokat a táncokat táncoltuk, amiket a lengyel társaink tanítottak. A buliba megérkezett a tulajdonos két gyermeke- Patricia és Michael. Sokat beszélgettünk, megadtuk egymás elérhetőségét. Másnap reggel 7 órakor keltünk, bepakoltunk, felöltöztünk, és elmentünk reggelizni. A szállás szép, az étel pedig finom volt. Utána elvittük bőröndjeinket a buszhoz. Hazafelé sokat beszélgettünk, és még táncoltunk is a buszon. Salgótarjánban elbúcsúztunk a diáktársainktól, és mindenki elindult hazafelé. Nekünk nagyon nagy élmény volt ez a pár nap. Sok lengyel barátunk lett, nagyon hiányoznak. Májusban a lengyelek Kazárra érkeznek, és akkor mi is megyünk hozzájuk. Már várom, hogy újra lássam őket.
További képekért kattint a Galériára!
Radics Vanessza
24. oldal / 27